Ferenc Józseftől Ferenc Jóskáig
Gerő András még tavasszal vetette fel azt az ötletet, hogy Ferenc József egykori magyar király már igazán megérdemelne egy szobrot Budapesten. Azóta született számos cikk különböző újságokban pro- és kontra. Kétlem, hogy Gerő a cikk megírása előtt a jó királlyal kapcsolatban "mindent meggondolt és megfontolt" volna. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy lehet amellett érvelni, hogy a mi jó Ferenc Jóskánk szobrot kapjon. A kérdés megválaszolása számomra egy másodpercig nem okoz dilemmát: Nem, nem, soha! Egy hozadéka viszont biztosan volt a felvetésnek: Gerő állatorvosi lóként mutatja meg a jelenkori Magyarország betegségének legalapvetőbb tünetét.
Gondolom mindenkinek ismerősen cseng az a szólás-mondás, hogy "nem engedünk a 48-ból". Ennek a mondatnak akár a gránit szilárdságú Alaptörvény preambulumában is helye lehetne, de legalább Magyarország mottójaként kellene ideális esetben szolgálnia. De mit is jelent az, hogy "nem engedünk a 48-ból"? Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc a magyar történelem talán legigazabb és legdicsőségesebb eseménye, amelyre méltán lehetünk büszkék. Legalább annyira fontos történelmi esemény ez számunkra, mint a franciáknak az 1789-es párizsi forradalom, vagy az Amerikai Egyesült Államok számára a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása. Magyarország fellázadt a zsarnok Habsburg rezsim ellen, kiterjesztette az alapvető emberi szabadságjogokat, és a nemzeti célok elérése érdekében példátlan egységet kovácsolt. Beleértve ebbe az egységbe Széchenyit és Kossuthot is, akik köztudottan jobban utálták egymást, mint Orbán és Gyurcsány. A szabadságharc az oroszok beavatkozásának köszönhetően elbukott, a harcok magyar vezetőire és résztvevőire pedig a kivégzések és börtönbe zárások borzalma várt Ferenc József jóvoltából. Ezen kívül a jó király ráuszított az országra egy véres kezű dilettáns barmot, aki éveken keresztül parazitaként szívta az ország vérét a szó szoros értelmében. Magyarországon ekkor kezdett elterjedni a "nem engedünk a 48-ból" szólás-mondás, amely egyértelműen elutasította annak a lehetőségét, hogy a véres kezű Ferenc Józseffel és a Habsburgokkal bármiféle kiegyezés történjen. A "nem engedünk a 48-ból" tehát nem más, mint a magyarok egyenes gerincének szimbóluma.
Azonban ez a gerinc 1867-ben elkezdett meghajlani. Deák Ferenc vezetésével az ország engedett a 48-ból, és nyélbe ütötték Magyarország halálos ítéletét, a kiegyezést. Kossuth Cassandra levelében a végzetes következményekre igyekezett felhívni a figyelmet, de nem hallgattak rá. Pedig Cassandrának megint igaza volt. A Cassandra levél kapcsán mindenki arról beszél, hogy Kossuth megjósolta Trianont. De hol marad el az a felismerés, hogy Magyarország gerince a kiegyezésnek köszönhetően ferdült el? Persze önmagában a kiegyezés még kevés lett volna. Az érezhetően emelkedő életszínvonal és gazdasági fejlődés elfeledtette a magyarokban a megtorlások borzalmait, és az elveket GDP-re váltották fel. Így lett a haza árulójából a húszezresen ránk mosolygó haza bölcse, a véreskezű zsarnokból pedig mindenki Ferenc Jóskája. Ennek a gerinc ferdítésnek a rövid távú következménye volt az I. világháború és Trianon (pedig Ferenc József mindent annyira "megfontolt és meggondolt"), a hosszú távú pedig az, hogy ez a nép elviselte Horthyt, Kádárt, Gyurcsányt és Orbánt. Sőt! Nem csak elviselte, hanem meg is szerette őket. Na, ezt hívom én úgy, hogy Ferenc Jóska szindróma, és ez a magyarok igazi keresztje.
A ferde gerinc jelen van a mindennapjainkban: a meghunyászkodás, a félelem, a dögöljön meg a szomszéd tehene, az elvekért való kiállás és a szolidaritás teljes hiánya jellemzi hazánkat. A gerincferdülést magunknak köszönhetjük, viszont ne feledkezzünk meg Ferenc József szerepéről. Ha bekövetkezne az a borzalmas állapot, hogy Ferenc Jóskának szobrot emelnek, akkor az utolsó szó jogán legalább egyetlen kérésem hadd legyen: kerüljön Budapest legméltóbb helyére, a Szabadság téri szobor cirkuszba.
Pilács
